Kétéltűek és hűllők

 

 A kétéltűek (Amphibia) és a hüllők (Reptilia) világa a nagymarosi szelídgesztenyésekben

23
A rovarvilág gazdagsága is előrevetíti, hogy a gerincesek (Vertebrata) közül is számos faj talál kedvező élő- és táplálkozóhelyet a szelídgesztenyésekben. A nagymarosi szelídgesztenyésekben életlehetőséget találnak a kétéltűek (Amphibia) is. Az erdei béka (Rana dalmatina) a lomboserdők, gyakori, jellegzetes faja. Az északias kitettségű zárt erdőjellegű szelídgesztenyések mikroklímája kedvező számukra. Itt bizonyos időszakokban elkerülhetetlen, hogy az arra járó ne találkozzon velük. Megriadva hatalmas ugrásaikkal lepnek meg minket. A barna varangy (Bufo bufo) már ritkábban kerül a szemünk elé. Megfontolt, kivárásra alapozva, kényelmesen ülve, türelmesen várja zsákmányát. Páratlan látvány, amikor egyhelyben ülve a fa törzsén futó hangyákat „kapkodja” ragadós nyelvével. A zöld varangy (Bufo viridis) még kevesebb alkalommal kerül utunkba.   A szaporodási időszak kivételével a nappali órákban csak alkalmanként figyelhetők meg. A kétéltűek számára viszonylagos közelségben állóvíz megléte nagy jelentőségű. A nagymarosi szelídgesztenyés foltok egy részéhez viszonylag közel fekvő, állandó vízfelület a Büdös-tó.
A hüllők többsége nappali életmódot folytató, ragadozó. Változó testhőmérsékletűek, ezért a hőszabályozás miatt gyakran a napon sütkéreznek, ezen okokból is gyakrabban találkozhatunk velük, mint a kétéltűekkel. A keleti fekvésű, napos gesztenyeligetek is kedvezőek a számukra, mert a gazdag, változatos élővilág, búvó-, és táplálkozóhelyet jelent, ugyanakkor a napos tisztások és árnyékos helyek is megtalálhatók, amelyek a hőszabályozáshoz szükségesek.  
A nagymarosi szelídgesztenyések naposabb, kelet felé néző foltjaiban ideális élőhelyet talál a fokozottan védett pannon gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri). Az amúgy ritka fajra, ezekben a 24gesztenyésekben igen gyakran rálelhetünk, ez is jelzi, hogy számukra is megfelelő életteret biztosítanak a szelídgesztenye ligetek. A lábatlan gyík vagy kuszma (Anguis fragilis) nagy számban és nagy változatosságban él a gesztenyésekben. Sokan összetévesztik a kígyókkal, figyelmesebben szemlélve azonban egyértelmű különbségek vannak. A fürge gyík (Lacerta agilis) is szemünk elé kerülhet. Hazánk talán legfeltűnőbb, de mindenképpen legnagyobb testű gyíkfaja, a zöld gyík is lakója a gesztenyéseknek. A kígyók közül az erdei sikló viszonylag gyakorinak mondható, bár gyerekkori emlékeimhez képest lényegesen kevesebbszer akadok nyomára a fák oldalán felfelé kúszó, fészkek és odúk lakóira vadászó példányokra. Régebben gyakran találkozhattunk méteresnél hosszabb példányaival, sőt akár 2 métert elérő egyedek is előfordultak. Bizonyára a csökkenésnek az is oka, hogy egyre kisebbek a hagyományos gazdálkodással művelt gesztenyés területek, azaz a nyíltabb, napos terekkel tarkított ligetes állományok. Továbbá élőhelyeik még inkább feldarabolódtak, az egyre nagyobb tért foglaló beépítések miatt. Kedvenc „csemegéjére”, a békákra vadászó vízisiklóval (Natrix natrix) is találkozhatunk (nevével ellentétben nem kötődik annyira a vízhez). A ritkán feltűnő rézsiklót (Coronella austriaca) érdekes „fejdíszéről” is könnyen felismerhetjük, melyről latin nevét is kapta.