Kultúratörténet

 

Kultúrtörténeti értékek a nagymarosi szelídgesztenyésekben

33
A nagymarosi szelídgesztenyések létének három fő tényezője az ősi eredet, a telepítés és az itt élők századokon átívelő, értékőrző gazdálkodása.
A szelídgesztenyés területek már a 18. század első felében említésre kerültek, de eredetük jóval korábbra nyúlik vissza. Egyes nézetek szerint a római korban telepítették a nagymarosi szelídgesztenyéseket is, de ezt az állítást megcáfoló, ettől eltérő vélemények is vannak. A térségben természetes elterjedésű – Nagymaroson is őshonos – szelídgesztenye-erdő mai képének kialakításában nagy szerepet játszhattak - a néphagyomány szerint - Anjou királyaink, Károly Róbert és Nagy Lajos kertészei által telepített szelídgesztenyések. Már ebben a korban is fontosnak érezték a terület tájesztétikai jelentőségét: Károly Róbert gesztenyés arborétumot létesített, a gesztenyésekben sétáló utakat alakíttatott ki. Későbbi idők folyamán a helyi gazdák szorgalma, szakértő kezeinek munkája tette országos hírűvé a nagymarosi szelídgesztenyét. Az Arvisura (Igaz szólás) szerint, (Paál, 1998). Hunyadi Mátyás királyhoz is kötődnek a nagymarosi gesztenyések: „A nyáridőt Mátyás, ha nem volt hadban, leginkább Visegrádon töltötte. Beatrix kívánságára az olaszok oda még gesztenye-erdőt is telepítettek, Mátyás viszont Nagymaroson telepített gesztenyést és málnás kertet... Ebben a málnás kertben lakott – Hunyadi Mátyás kedvese – Görgényi Piroska és kishúga… Beatrixet gyermektelen volta is Piroska34 ellen hangolta. Egyszer, amikor Mátyás az osztrák háború miatt távol volt Visegrádtól, a második szülésben levő Piroskát az olaszokkal megmérgeztette… Piroskát Kara-Kupán sámán szertartás szerint temette el a nagymarosi gesztenyésben”.
A hagyományos gazdálkodás a természet és ember hosszú távú, harmonikus kapcsolatának eredménye, mely megmutatkozik a szelídgesztenyések növény és állatvilágában. A különböző korok, változó emberi hatásainak jelei érzékelhetők a szelídgesztenyések mai képében. A telekhatárokat ma is meggyőzően jelző „élő kerítések” a biológia sokféleség fenntartása mellett, élő kultúrtörténeti emlékek. A határjelző kövek értékes emlékei az egykori birtokhatároknak. A gazdálkodás máig használt eszközei is fontos emlékek őrzői az egykori fényes múltról. A ritka fogú fagereblyék, jellegzetes kosarak, a feldolgozás eszközei még ma is hűen szolgálják a gazdálkodókat, segítik munkájukat.
A szelídgesztenyések közvetlen környezetében az egykori kőbányászat emlékét őrzik a több kisebb fejtés nyomai. A tájhasználat emlékei az egykori kaszálóréteken és a gyümölcsösökben a talajerózió megfékezését szolgáló mesterséges kő-, és földteraszok, határjelző mezsgyék, melyek szintén fontos, megőrzendő kultúrtörténeti értékek.