Erdő és vadgazdálkodás

 

A nagymarosi szelídgesztenyések az erdő- és vadgazdálkodás szemszögéből


 „…épületfának is igen kitűnő; s a vízépítészetnél, hidakhoz és partczölöpözésre megfizethetetlen becsü (Kunszt János 1873). Az erdőgazdálkodás gazdasági szempontjából a nem összefüggő 10területen elhelyezkedő nagymarosi szelídgesztenyéseknek nincs kiemelkedő jelentősége, de érdemes ebből a szempontból is felmérni és vázolni a benne rejlő lehetőségeket. A szelídgesztenye erdei elegyfaként domb- és hegyvidékeink kedvező makro- és mikroklímájú területein (pl.: nyugati, délnyugati területek, Mecsek, Dunakanyar) kedvező életfeltételeket talál. A gesztenyéseknek – természetvédelem szemszögéből – talajra gyakorolt kedvező hatásuk is fontos szempont, erdőgazdálkodási cél lehet. Gazdag alomtakaró képződik a leveleiből, ezért a fatermés mellett a talajra gyakorolt kedvező (talajjavító) hatása is jelentős. Véderdő szerepet is betölthet. Nyiladékokra és erdőszegélyre, legelő- mezővédő erdősítésekben madár-, és vadvédelmi, méhészeti szempontból is jelentős. A szelídgesztenye dekoratív megjelenésével tájképi érték, a tájtervezés eszközévé is válhat (Bondor, 1969). A szelídgesztenye tulajdonságai jók erdőművelési szempontból is. Csemetenevelése viszonylag könnyű, rendszeresen, bőven terem. Sarjadzó képessége kiváló (sarjerdő). A szelídgesztenye megfelelő termőhelyen gyorsnövésű, rövid idő alatt, nagy mennyiségű méretes faanyag megtermelésére képes. Fiatal kori vastagsági és magassági növekedése gyors és erőteljes, ezért előhasználati faanyag nyerésére a hézagos erdősítések pótlásaiba, felújítóvágások lékjeinek betöltésére kiválóan alkalmas. 60-70 éves korában már olyan épületfát ad, mint a 100 esztendős tölgy (Schilbarszky, 1903). Tomcsányi osztrák és francia adatokat közöl, melyek szerint a tölgyes 40-50 évesen 76 m3, a szelídgesztenyés ugyanakkor – azonos termőhelyi adottságok mellett – 110,5 m3 fatömeget adott. Elzászi adat 15 éves tölgyest és gesztenyést hasonlít össze: itt, míg a tölgyesnek 2,9 m3, addig a szelídgesztenye sarjerdőnek 8,1 m3 volt az éves növekedése, szintén azonos adottságok mellett (Páll, 1954). Tölgyesekben, gyertyános tölgyesekben hosszútávon is „versenyképes”. Itt a szelídgesztenyével vegyes korú, többszintes faállományok is kialakíthatók, a gesztenye spontán újulata – a11 kisemlősök, madarak „segítségével” – nagy területen elterjed. A cserjeszintben felverődő spontán kelések révén elegyfaként való hosszú távú fennmaradása biztosított. Az egyik legsokoldalúbban felhasználható magyarországi fafaj. Fája műszaki szempontból kiváló. Rendkívül tartós, rugalmas, közepes keménységű, szép rajzolatú, alig repedő, jól fényezhető (Bondor, 1969). Korhadással szemben ellenálló, ezért régen „víznek kitett” helyeken, bányákban, kutakban kereszttartó fának, pincékben ászokfának előszeretettel használták. A szelídgesztenye tölgyesekben, gyertyános tölgyesekben fenntartott (létrehozott) elegyes állományaiban a fertőzés elkerülésére nagyobb esély van. Ezért erdészeti hasznosításának a kéregrák betegség elleni védekezés szempontjából is jelentősége lehet. A nagymarosi szelídgesztenyések biológiai sokszínűséget, táji értéket növelő funkciója mellett gazdasági haszonnal is kecsegtető területek, erdőgazdálkodás szempontjából is többféle funkciót betölthetnek. Nagymaroson a gesztenyefák korosztályi összetétele nagy változatosságot mutat a gesztenyés foltokban és az egyes foltokon belül is. Vannak területek, amelyek túlnyomórészt idős fákból állnak, vannak olyanok, ahol a természetes felújulat révén fiatal és idős fák is megtalálhatók és vannak nagyrészt fiatal fákból álló területek is.    A nagymarosi szelídgesztenyések állatvilága az erdőgazdálkodás szempontjából is jelentős. A szelídgesztenye virágjával, termésével méhészeti, madár- és vadvédelmi célokat is szolgál (Bondor, 1969). A nagymarosi szelídgesztenyések a Déli-Börzsöny vadállománya számára időszakos táplálékot biztosítanak, búvóhelyet jelentenek. A szelídgesztenyés területek szűkülése egyben a vadállomány élőhelyének szűkülésével – a biodiverzitás – csökkenésével is jár.